emelje, rávezesse a tekintetet arra, amit ábrázolni
szeretnénk. S bár a leggyakrabban állva fotózunk,
egy lenti, vagy épp fenti nézőpont hatásosabb ered-
ményt adhat.
Amennyiben van időnk várni, illetve visszatérni
a helyszínre, gyelembe vehetjük azt az évszakot,
amely a legszebb ruhájába öltözteti a tájat. Persze
fontos a megfelelő napszak is. Egy délelőtt még ár-
nyékba burkolózó rét délutánra már napfényben fü-
rödhet. Érdemes ezekre is odagyelni!
Az se keserítsen el bennünket, ha az időjárás mos-
toha: egy-egy tájképet hatásosabbá tehet az eső, mint
a napsütés és a kék égbolt. Érdekes téma lehet egy
vízfelület tükröződése vagy csillogása is, csakúgy,
mint egy mozgó vízfelület, pl. vízesés hosszú ex-
pozíciós képe. A napfelkelte és naplemente is hálás,
bár kissé elcsépelt téma. Ugyanakkor, ha nem a nap
a fő témánk, de kihasználjuk a lágy fényeket, kellően
szép tájkép lehet az eredmény. A fények gyelembe-
vételekor gondoljunk arra is, hogy az erős megvilá-
gítás sziluett-fényképezésre is lehetőséget biztosít. A
helyes élesség megválasztásával éppúgy javíthatunk
a felvételen. Az élességi sík helyes alkalmazásával
adott esetben a háttérben futó villanyvezetékek illú-
zióromboló hatását is tompíthatjuk.
Figyeljünk a képkivágásra is, mert többnyire unal-
mas – és mégis mennyire gyakori –, ha a horizont
kettévágja a képmezőt. Pláne, ha a főtéma is a kép
közepére kerül. Merjünk komponálni! Helyezzük a
fő motívumo(ka)t kissé a kép széle felé. Tegyük a
horizontot a kép aljára vagy éppen a tetejére. A táj-
kép egyhangúságát megtörheti az előtérbe helyezett
motívum. Ha élőlényt helyezünk a képbe, élettelivé
válik a felvétel.
Egyre többen fedezik fel (főleg a digitális fényké-
pezőgépek nyújtotta előnyök mellett) a panorámakép
szépségeit. Ne feledjük azonban, hogy a panoráma-
képeket valahogy be is kell mutatni, e képek márpe-
dig önmagukban is egy kisebb kiállítóhelyet igényel-
nek.
A tájképfotózás talán azért is annyira népszerű,
mert nem feltétlenül szükséges hozzá a többmilliós
felszerelés. Már egy kompakt fényképezőgéppel is
lehet „jó helyen” jó felvételeket készíteni. Az azon-
ban, aki nem akarja, csak a „jó helyeken” elővenni a
fényképezőgépét, jobb, ha egy tükörreexes kamerát
választ. És ezután megveszi a teljes objektívsorozatot
a nagy látószögűtől a teléig. Persze egy jó állványra
is szükség van – és nem kizárólag a bemozdulások
elkerülése végett. Az állvány átgondolt, megfontolt
képkészítésre ösztönöz, általa nem „kattingatunk”
csak úgy bele a világba.
Apajpusztán készült felvétel egy régi gémeskútról. A horizont alacsonyan van és inkábba formák dominálnak, nem pedig a színek.
Fototechnika
Comments to this Manuals