kokat. Az alapobjektívem a víz alatt nem az 50 mm-es,
hanem egy 18 mm-es nagy látószögű Sigma (3,5-es
fényerő) és egy 105-ös Sigma makro (2,8-es fényerő).
A nagy látószögű objektív a felszín alatti tájképek, és
nagyobb állatok fotózásához, a víz erőteljes fényelnye-
lése miatt szükséges. A cél az, hogy minél szélesebb
szeletet vágjunk ki a valóságból, a lehető legközelebb
jutva a témához, így csökkentve az objektív és a téma
közötti fény- és színelnyelő vízréteget. Köztudott, hogy
a víz alatti munkához, a speciális fénytörési viszonyok
miatt a 24 mm-nél nagyobb látószög esetében szükség
van egy ún. dóm portra, mely a víz alatti tok az objek-
tívet magába foglaló része, és a normál objektívekhez
használt portokkal ellentétben egy félgömb alakú üveg
van az elején. A tok maga – komolyabb felszerelés-
nél mindenképpen szilárd váz szükséges – rozsdamen-
tes alumínium ötvözet, amelyet tengervízálló, speciális
szinterezéssel felvitt, különösen strapabíró festék bo-
rít. A szilárd vázon keresztül ó gyűrűvel tömített karok
jutnak el a kezelőszervekig, melyek biztosítják, hogy
a gép bármely fontos funkcióját ki tudjam használni
merülés közben is. Az ó gyűrűs tömítések, melyek a
mozgó szerkezeteknél vízhatlanítják a berendezést, a
legkényesebb részei a víz alatti fölszerelésnek. A leg-
kellemetlenebb meglepetéseket a rosszul karbantartott
ó gyűrűvel ellátott kezelőszervek okozhatják. A fotós a
víz alatt egyszer hibázhat csak. Ha nem kellő odagye-
léssel rakod össze a felszerelést, zárod be a vízhatlan
tokot, vagy elmarad a létfontosságú ó gyűrűk ellenőr-
zése, a felszerelés a nyomás hatására a mélyben beázik.
A gép és a tok ápolása közkedvelt időtöltése minden
búvárfotósnak. Édesvizes öblögetés, ó gyűrűk kene-
getése, tisztogatás porecsettel – a nyári estékből órák
mennek el így. A fotófelszerelést laticellel bélelt ke-
mény falú utazótáskában szállítom, minden egyes da-
rabját alaposan rögzítve.
A víz alatt mindig színes dialmet használok, álta-
lában Fuji Velvia 100-ast vagy Kodak Ektachrom 100-
ast. Ezeknek a lmeknek a legjobb a felbontása, az el-
érhető árkategóriájú lmek közül. Minthogy általában
egy témára legalább 5-6, nemritkán 15-20 kockát is el-
lövök, így a merülés végére a tekercs el is fogy. Három-
hetes búvárút során akár 30-40 tekercs lmet is elfotó-
zok, így a lm ára számomra meghatározó. A víz alatti
fotózásban egyelőre a dialm a legelterjedtebb nyers-
anyag. Sokat beszélünk a digitális gépek víz alatti hasz-
nálatáról: ma már szinte biztos, hogy lehet a diához ha-
sonló minőséget produkálni digitális gépekkel is, de a
tükörreexes, legnagyobb felbontást és színhelyessé-
get produkáló gépek árai engem egyelőre visszatarta-
nak a váltástól.
A legjobban sikerült fotóim arról győztek meg, hogy
színesben szép a víz alatti világ, így kedvenc képeim
a vérvörös tűzhalról és a tarka pillangóhalakról készül-
tek. Büszke vagyok a közeli teknősfotóra is, mert szin-
te sugárzik szeméből a kedvesség és értelem, mintha
éppen meg akarna szólalni. A dres-fodros sziklaha-
lak, vagy az aljzattal egybeolvadó horgászhal közel en-
ged, így könnyű fotótéma. Számtalan felvételt készítet-
tem már róluk, mégis minden évben újra elcsábulok. A
legutóbbi évekig szinte csak halportrékat, illetve makro-
felvételeket készítettem, s nagy látószögű optikával ke-
veset dolgoztam. Különös odagyelést igényel ezeknél
a természetes fény, illetve a vaku fényének összehan-
golása. Szeretnék a jövőben ráját, cápát vagy más na-
gyobb élőlényt is lencsevégre kapni, mely témák széles
látószögű lencsét, valamint sok szerencsét igényelnek.
Az interjút készítette: Buzás Balázs
Tamási Gábor könyve a reményről szól, a reményről,
hogy nyitott szemmel járunk. Szimbólumrendszere-
ket használ, ezért az album nem könnyű „olvasmány”.
Gyakorlatilag egyetlen esszé, melyben a szerző azt
próbálja megmutatni, mire képes az ember hiúságában.
Próbálja, és ezzel nem Tamási Gábor kvalitását kérdő-
jelezem meg, sokkal inkább a befogadóét. Merthogy a
könnyen emészthető, készen kapott és előrágott reklá-
mok világától távol áll a Valami megmarad.
Merthogy, mi is az, ami megmarad?
Azt hihetnénk, hogy a tárgyak, a körénk gyűjtöttek
és a körénk építettek. A felvonultatott és precízen egy-
más mögé fűzött fényképek mást mutatnak: pontosan
ezek azok, amelyek nem maradnak meg. A pusztítás-
nak szinte minden formája előfordul, elég csak a há-
borús nyomokra, a környezetrombolásra, restaurálási
hiányosságokra vagy épp félbeszakadt építkezésekre
gondolni. Itt van mindjárt a borító, melyen egy feke-
te-fehér fotó ég el, és csak a tűz, ami színes rajta. A ha-
muvá lett fénykép nem is jelenik meg, csak hamuként
a kötetben. Ez maradt meg belőle.
Tamási Gábor albuma a reményről szól, arról, ha
egy ember a barátaiban, ismerőseiben nem marad
meg, akkor sehol sem. Látomásai nem rögtönzött ké-
pek, tudatos kompozíciók. A szerző tudatosan építette
a struktúrákat, és várta ki a mégoly spontánnak is tű-
nő beállításokat. Hol egy grakai ötlet, hol egy merész
párhuzam, no meg a fényképeket kísérő versek tartják
e gondolatkörben a szemlélőt.
Úgy gondolom, aki e képeket egy percnél rövidebb
ideig nézi, nem fogja megérteni a mondanivalót. Nagy-
jából ennyi ideig nézünk például egy hirdetést. Az al-
bumban minden képnek kódolt üzenete van. Én nem
azért fényképezek, hogy könnyed emlékképeket gyűjt-
sek – fogalmaz a szerző. – A könyv fegyelmezett gon-
dolatsornak kíván megfelelni, ezt meg kell fejteni, még
ha nem is adja könnyen magát. Aki nem hajlandó erre,
az nem az én olvasóm lesz – folytatja –, aki azonban
megért belőle valamit, abban talán elindít más gondo-
latokat is. S hogy mi a pesszimizmus oka? Talán a va-
lóság. Az emberek többsége gyakorlatilag nem képes
vizuális információt feldolgozni.
Tamási Gábor nem állított fel műfaji korlátokat ön-
magával szemben. Ahol mondanivalót, üzenetet lát,
azt lefényképezi. A digitális gépen át a 6x6-osig sok
mindent használ, attól függően, hogy a téma épp mit
kíván meg. A könyvből 300 darab készült, kereske-
delmi forgalomban már kapható. 1290 forintos ára pe-
dig talán senkit nem tart vissza attól, hogy egy ráérős
pillanatában elmélázzon vele.
– sl –
Az album képanyagát reprezentáló kiállítás
május végéig Gödöllõn, a Petõfi Sándor Mûvelõdési
Központban (Szabadság út 6.) látható.
Interjú
Tamási Gábor:
Valami megmarad
Comments to this Manuals